Elkezdődött a harmadik hét itt Pune-ban, ami gyakorlás tekintetében a hátrahajlásokról szól. Prashant hétfő reggeli órája már erről szólt sok csavarással, hosszú kitartásokkal és sok Prashant-féle filozófiával fűszerezve. Még mindig olyan, mint ha nekem beszélne, mint ha belém látna. Már nagyon elkezdtem aggódni azon, hogy nemsokára vége az első indiai útnak, mindjárt megyünk haza, és hogy miért nem két hónapra jöttem? Prashant hétfői óráján pont előszedte ezt a témát, hogy egyszer mindenkinek haza kell menni. Nem számít, hogy hol vagy, milyen gyönyörű helyen milyen kényelemben, mennyi ideig, egyszer úgyis eljön az idő és el is kell jönnie, hogy ismét hazatérj. Sajnos még nem érzem ezt, bárcsak maradhatnék.
Megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy két év múlva ha van lehetőség rá ismét szeretnék eljönni tanulni az Anya Intézetbe. Az itt eltöltött csekély idő alatt, az órák, a saját gyakorlás alatt egy teljesen másfajta minőséget sikerült megtapasztalnom gondolatok, érzések és a fizikai sík tekintetében egyaránt.
 |
| Guruji domborképe az Intézet falán |
Ma délelőtt ismét női óra volt, telis-tele hátrahajlással. Azt kell, hogy mondjam talán ma fáradtam ki eddig a legjobban. Nyolcszor mentünk fel Urdhva Dhanurasana-ba, kihívás volt minden tekintetben pszichikalilag és fizikailag egyaránt. Ezek után jött csak Sirsasana, ami közben úgy remegett minkét lábam, mint már régen. De ez legalább azt jelenti, hogy valamit jól csináltam :) A Sirsászanám kezd jó irányba haladni, egyre inkább ezt érzem. Most már merek ,s tudok is hátra menni, könnyed a póz, nem lógok a könyökömön, nem tolok előre mindent aminek hátul kéne lennie. A hátrahajlások után meglepően jól ment, élveztem, szinte lebegtem benne, ezt kerestem már réges-régen. És aki keres, az ugyebár talál :)
Holnap reggel 7-kor ismét Prashanttal kezdjük a napot, már várom vajon mit tartogat ismét számunkra?
Namaste
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése