2012. november 28., szerda

Laurie Blakeney workshop 2012. november 24-25.

Laurie Blakeney (Ann Arbor, USA) személyében egy végtelenül kedves és türelmes Iyengar jóga oktatót ismerhettünk meg, hatalmas tudással a háta mögött. Lágy, kapkodástól és rohanástól mentes stílusa magával ragadott, a tudásáról nem is beszélve. A workshop két napja alatt átmentünk minden ászana csoporton, álló-előrehajló-hátrahajló-csavaró pózok mind mind voltak a repertoárban. Érthető és jól emészthető hétvége volt ez, aminek tapasztalatait és irányait könnyen bele lehet szőni a saját gyakorlásba. Ilyenből kéne még sok-sok a tanévben!
Laurie szinte minden évben látogatást tesz a púnai Iyengar jóga intézetbe, ahova ha minden jól megy én is el fogok jutni 2014 júniusában egy teljes hónapra képezni magam.
A workshopon végzetünk pranayamat is, ez (és a mostani oktatóképzés hétvégéje) adott ismét egy löketet, hogy aktívabban elkezdjek foglalkozni a témával. Mindig is féltem tőle valamiért, talán éppen azért mert ezen a téren az eredmény viszonylag lassan jön. Nagy kitartásra van szükség ahhoz, hogy az alagút végén végre megpillantsuk a pislákoló fényt. Rajta vagyok!

Fotók: Magyar Iyengar Jóga Szövetség

Virabhadrasana II.

Dhanurasana

Paschimottanasana


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése